Előzetes: RM Castilla - Sporting Gijon
2006.10.01. 13:40
Sorozatban harmadik győzelmére készül a Real Madrid Castilla csapata, a madridi fiatalok holnap déli 12 órás kezdettel hazai környezetben, a szebb napokat is megélt Sporting Gijon csapatát látják vendégül, s a legutóbbi két mérkőzéssel ellentétben, itt már nem esélytelenebb Míchel alakulata. Kérdés, hogy folytatódik-e a blancók nyerő szériája, avagy az esélyesség terhe ezúttal is nyomasztólag fog hatni, s nem sikerül megoldani a feladatot.
Az mindenesetre biztos, hogy a Real Madrid Castilla egyre jobb formában játszik, s annak ellenére, hogy a fővárosiak átlagéletkora hihetetlenül alacsony, egyre érettebben játszik a madridi együttes, amire talán a legjobb példa a múlt heti, Numancia elleni mérkőzés. Míchel igazat ad azon mondásnak, miszerint győztes csapaton nem érdemes változtatni, holnap ugyanis az előzetesek szerint ugyanazt a kezdő tizenegyet küldi majd a pályára, amely az Albacete és a Numancia ellen is remekelt. Szakírók szerint a fővárosiak eredményességének kulcsa egyértelműen a Javi García-Rubén De la Red középső középpálya, továbbá a Mata és Bueno nevével fémjelzett támadósor.
A Castilla tehát hazai környezetben, az Alfredo Di Stéfano stadionban próbálja kivívni a győzelmet, ott, ahol eleddig 50%-os mérleggel rendelkeznek. Még a második fordulóban simán, 3-0 arányban kikaptak a Hércules csapatától, két héttel ezelőtt viszont bravúros módon, 2-1-re nyertek az addigi listavezető Albacete ellenében. Az a mérkőzés kulcsfontosságú volt, egyesek úgy vélik, a Numancia ellen is ez a siker adott erőt a csapatnak, s ha Míchel fiatal gárdája továbbra is ilyen akarattal és ilyen éretten játszik, akkor még nagy dolgokra is képes lehet. A harmadik hazai mérkőzésen pedig már magyar-madridisták is a helyszínen lesznek, a www.madridista.hu 13 fős csapata a múlt hét végén autóval felkerekedett, s a spanyol fővárost vette irányul, ahol néhányan a Castilla-Sporting összecsapást is megtekintik.
A Sporting Gijon a Castillával ellentétben rossz szériában van, s nem számít favoritnak holnap. Az ex Racing Santander tréner, Manolo Preciado csapata jelenleg a bajnoki tabella 16. helyét foglalja el, egy ponttal lemaradva a Castilla mögött, ám a nagyobb baj az, hogy az amúgy rendkívül patinás Gijon azok után, hogy két győzelemmel indított, a legutóbbi három mérkőzésén egyaránt vereséget szenvedett, legutóbb hazai pályán, a Málaga ellen 3-1-re. A Sporting soraiban David Barral személyében egy ex-madridistát is találhatunk, így rá mindenképp érdemes lesz odafigyelni.
Holnap délben tehát érdekes mérkőzésnek nézünk elébe, Madridban egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok produkciója iránt, így minden bizonnyal szép számmal összejönnek majd. Köztük pedig lesznek magyarok is, akik bizonyára teli torokból próbálják kiszurkolni a sorozatbeli harmadik győzelmet. Mi ne hangoskodjunk, hanem csak csendben szurkoljunk, s akkor tán az eredmény sem marad el.
Várható kezdőcsapatok:
RM Castilla: Adán; Palencia, Tébar, Agus, Torres; De la Red, Javi García; Borja Valero, Granero, Mata; és Bueno.
Sporting: Roberto; Sastre, Joni, Jorge, Juanmi; Andreu, Michel, Gerardo, Omar; Diego Castro és Barral.
Játékvezető: Paradas Romero
Helyszín: Valdebebas, Di Stéfano stadion
Kezdés: Vasárnap, 12 óra (TV: RMTV, Canal+)
TZOLI
|