Hirek : Real Madrid - Barcelona: KELL KOMMENTÁR? |
Real Madrid - Barcelona: KELL KOMMENTÁR?
Egy igazi futballbarát számára kihagyhatatlan este következik ma este, 21 órás kezdettel. Ekkor kerül sor ugyanis talán egész Európa legnagyobb presztízscsatájára, a Real Madrid-Barcelona összecsapásra, s figyelembe véve a két gárda lassan egy évszázada húzódó rivalizálását, már most borítékolhatjuk, hogy pazar kis rangadó elé nézünk. Megismétlődik-e a tavalyi Barcelona hengerlés, avagy a Real Madrid revánsot vesz, s legyőzi a katalán riválist? Tehetjük fel a kérdéseket joggal, jóllehet választ csak éjszaka tizenegy óra környékén remélhetünk.
Spanyolországban nem akármilyen vasárnap elé néznek a sportbarátok, ugyanis túl az este kilenctől megrendezésre kerülő Madrid-Barcán, még minden bizonnyal a jelenlegi hispán sport egyik legnagyobb ikonja, Fernando Alonso is világbajnoki címet szerez a Forma1-ben. A dolog érdekessége, hogy a futamot a Santiago Bernabéu stadionból is követhetik a drukkerek, ahol ezt amolyan felvezető műsornak szánják az El Clásico előtt. Egy dolog azonban még a mai Brazil Nagydíjat is elhomályosíthatja Spanyolországban, ez pedig a Real Madrid-Barcelona csúcsrangadó. Mindkét fél hihetetlen motiváltan érkezik a Santiago Bernabéu stadionba, a Real Madridot leginkább a visszavágás fűtheti a tavalyi 0-3-ért, míg a Barca szeretné demonstrálni, hogy a hétközi Chelsea elleni vereség csak egy kisebb kisiklás volt. Kétségtelen tény, a mai este tökéletes lehetőség arra, hogy a csapatok bizonyítsanak szurkolóiknak, ezzel pedig több hónapig tartó örömöt szerezzenek számukra.
A Barcelona tegnap érkezett meg a spanyol fővárosba, s a "szívélyes" fogadtatás ezúttal sem maradt el. A katalánok szálláshelye előtt ugyanis néhány madridista már várta Xaviékat, s "Viva Espana", "Hala Madrid!" valamint "Fuera, Fuera!" rigmusokat dobáltak a gránátvörös-kékek orra alá, akiket ez a kis incidens aligha viselt meg komolyabban. Frank Rijkaard csapatában jó néhány kérdőjel van így a mérkőzés előtt, még mindig nem lehet biztosan tudni azt, hogy hátul összeáll-e a Puyol-Thuram kettős, továbbá eleddig nem dőlt el a védekező középpályás kiléte sem. Ami viszont biztos, hogy Ronaldinho Gaucho ott lesz este a Santiago Bernabéu stadionban, sőt egy különleges rekordért is harcba indul. Amennyiben ugyanis este gólt szerez a brazil klasszis, akkor az lesz pályafutása ötödik találata a Real Madrid otthonában, ezzel pedig beírná magát a katalánok históriás könyvébe, ennyi gólt ugyanis még egyetlen Barca játékos sem szerzett az ősi rivális otthonában. Még Samuel Etoo sem, aki eddig kétszer volt eredményes Barcelona játékosként a Bernabéuban, ám ma este sérülés miatt biztosan nem gyarapíthatja góljainak számát. Rijkaard szerint csapatának rendkívül nehéz dolga lesz megismételni a tavalyi 0-3-at, s ez alighanem így is lesz, s ezt tudja a holland mester is, aki szerint csapata tökéletes játékkal képes lehet legyőzni az ősi riválist, még idegenben is. A szakvezető kitért a Real Madridra is, s elmondta, hogy véleménye szerint a királyi gárdán már most meglátszik Fabio Capello munkássága, s ez a Madrid egy sokkal jobb Madrid mint amilyen mondjuk tavaly ilyenkor volt.
A Real Madrid rangadó előtti megítélése meglehetősen kettős, az egyik oldal azt hangoztatja, hogy a Steaua elleni hétközi Bajnokok Ligája siker egy olyan jel volt, amit nem lehet elhanyagolni, míg a másik fél azt mondja, hogy a román gárda ellen egyáltalán nem volt nehéz parádézni, az igazán nagy meccsekbe majd beletörik a fővárosiak bicskája. Madridi oldalon is óriási a fogadkozás, a sérültek Michel Salgado és Cicinho kivételével egytől egyig felépültek, még Reyes is, aki elmondása szerint mindenképp szeretne kezdő lenni a Barca ellen. Érdekes statisztika, hogy Fabio Capello, mint a Real Madrid vezetőedzője, még sosem szenvedett vereséget csapatával hazai pályán, beleértve az 1996/97-es szezont is, amikor a Madrid veretlen maradt a Bernabéuban. Az olasz tréner 28 mérkőzésen ült a Bernabéu kispadján mint a blancók vezetőedzője, s ezek alatt 21 győzelem, s hét döntetlen a mérlege. A szakvezető már tudja, hogy milyen érzés megnyerni egy El Clásicót, ugyanis 1996-ban Suker és Mijatovic góljainak köszönhetően a Madrid 2-0-ra nyert katalán riválisa ellen, otthon tartva ezzel a három pontot.
A mai lesz a 201. El Clásico, szigorúan a bajnoki ütközeteket figyelembe véve. Ezek alatt 82-szer nyert a Real Madrid, 77-szer diadalmaskodott a Barcelona, s 41-szer ért véget döntetlennel a rangadó, tehát a két csapat egymás elleni mérlegét figyelembe véve, minimális Real Madrid fölény mutatható ki. Mint már említettük, a gránátvörös-kékek tavaly simán nyertek a Bernabéu stadionban, viszont el kell mondani, hogy olyanra, amikor a Barcelona egymás után kétszer is nyerni tudott volna a madridi katlanban még sosem volt példa! Magyarán a Real Madrid hazai pályán, egymás után kétszer, még sohasem kapott ki ősi riválisától. Nagy kérdés, hogy ma este sikerül-e folytatni a blancóknak ezt a szériát, avagy a katalánok történelmet írnak, s 2005 után 2006-ban is győzelemmel vonulnak le a Santiago Bernabéu zöld gyepéről.
Hamarosan Európa egyik legnagyobb érdeklődéssel várt csúcs derbije veszi kezdetét, mi jó tanácsként csak annyit tudunk mondani, hogy estére senki ne csináljon magának programot, sőt lehetőség szerint a távirányítót is rejtse el, nehogy bárki is elkapcsoljon a Sport1-ről, ahol 21 órás kezdettel élőben közvetítik a szuperrangadót.
A ma esti várható kezdőcsapatok
Real Madrid: Iker Casillas; Sergio Ramos, Cannavaro, Helguera, Roberto Carlos; Emerson, Diarra; Robinho (Reyes), Guti, Raúl; és Van Nistelrooy.
Barcelona: Valdés; Zambrotta, Puyol, Márquez, Sylvinho, Edmílson (Iniesta), Xavi, Deco, Messi, Ronaldinho és Gudjohnsen.
Játékvezető: Pérez Burrull (Kantabriai Bírótestület)
Helyszín: Madrid, Santiago Bernabéu stadion
Kezdés: 21.00; tévé: Sport1 (20.45)
|