Az első elképzelések a Vérmezőre álmodták a stadiont, de a XI. kerületi Nádor-kert és a Kerepesi út környéke is szóba jött, ahonnan a Magyar Lovaregylet elköltözött. A gazdasági helyzet azonban nem tette lehetővé egy nagy sportberuházás elkezdését. A téma később nagy nyilvánosságot kapott, 1924-ben törvényt hoztak egy új stadion építésére, s a sportadót is bevezették - de a befolyt összeget nem arénaépítésre költötték. Ebben az évben Hajós Alfréd olimpiai úszóbajnok a stadion terveivel szellemi olimpiai ezüstérmet nyert, ám az ő elképzelései sem valósultak meg. A harmincas évek elején az óbudai Aranyhegy oldalában, a Városligetben, a Margit- vagy a Népszigeten, Lágymányoson vagy a Pasaréten gondolták elhelyezni az arénát, a háború azonban ismét megakadályozta a megvalósítást. 1945-ben az országgyűlés megszavazta a stadion költségeit, amely belekerült a hároméves tervbe is. Az Építéstudományi Intézetet (ÉTI) bízták meg az elhelyezés kérdésének vizsgálatával. 1947-ben egy osztrák-magyaron leszakadt az Üllői-úti Fradi-pálya tribünje, 250 ember zuhant le, s csak a véletlenen múlt, hogy senki sem halt meg. Ez felgyorsította az előkészítő munkálatokat, 1948-ban az ÉTI tervezői, Dávid Károly, Juhász Jenő és Kiss Ferenc elkészítették az első vázlatterveket, 70 ezer fő befogadóképességű stadiont képzeltek el a Kerepesi út- Dózsa György út-Thököly út közti területre. Az építményt 90 százalékban előre gyártott elemekből tervezték, építésze Dávid Károly, statikusa Gilyén Jenő volt. A stadiont a későbbiekben 100 ezer fősre akarták bővíteni. A lelátókat 18 óriási pilon tartja, északi és déli oldalára egy-egy maratoni kapu, a nyugati oldalra a díszpáholy, a keletire az öltöző épülete és a játékoskijáró került. Az építkezés – végleges tervek nélkül – 1948. július 13-án kezdődött el, a Stadionépítő Vállalat kivitelezésében. Az első kapavágást a régi lóversenypálya 27 hektáros telkén Hegyi Gyula, az Országos Testnevelési és Sport Bizottság (OTSB) elnöke tette meg. A főváros lakossága lelkesen azonosult az üggyel, rengetegen vettek részt önként a munkában, amint Puskás Ferenc és az Aranycsapat tagjai is. A helyszínen hét üzemben gyártották előre az elemeket, köztük a 20-24 tonnás vasbeton gerendákat. 664 ezer köbméter földet mozgattak meg, 84 nagy építőgép dolgozott az építkezésen, daruk, mozdonyok, exkavátorok, szállítószalagok, úthengerek és betonkeverők. A munka során 45 ezer köbméter betont, 2,5 ezer tonna betonvasat dolgoztak be, 24 ezer tribünelemet és közel 15 ezer lépcsőelemet helyeztek el. A világításhoz és az eredményjelző berendezésekhez 18 ezer izzóra volt szükség, 150 ezer folyóméter vezetéket építettek be. A költségek akkori áron 160 millió forintot tettek ki. A stadiont a szocreál építőművészet jegyében munka közben is majdnem áttervezték, de ez pénz- és időhiány miatt végül elmaradt. Miután a Szabad Európa Rádió jelentette: megrepedtek a gerendák, emiatt nem tudják időre befejezni a létesítményt, négy minisztert tettek felelőssé az 1953. augusztus 20-ai befejezésért, s Farkas Mihály honvédelmi miniszter ezer katonát rendelt ki az építkezésre. Így a korszak presztízsberuházása határidőre elkészült, hivatalosan 78 ezer fős lelátóval. A tervezett százezres tribün sosem valósult meg. A Népstadion megnyitására nagy ünnepélyt rendeztek, díszfelvonulással, zászlós parádéval. Jelen volt Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, akit a sajtóteraszon helyeztek el, mivel "a nép nagy vezére", Rákosi Mátyás nem volt hajlandó egy imperialista ország polgárával megosztani a díszpáholyt. 12 ezer tornász lépett fel, majd 2100 sportoló vonult körbe a futópályán, ezután az OTSB elnöke, Hegyi Gyula tartott nyitóbeszédet. A magyar zászlót a Himnusz hangjai mellett Csermák József olimpiai bajnok kalapácsvető vonta fel. Ekkor tízezer galambot eresztettek szabadon, majd a Norvégia-Magyarország atlétikai viadal második versenynapját rendezték meg. A magyar együttes 140,5:71,5 arányban győzött. Ezután a Budapesti Honvéd-Moszkva Szpartak labdarúgó mérkőzésen a magyar csapat 3:2-re nyert. A tornabemutató záró képe egy vörös csillagból kiemelkedő gúla volt, amelynek tetején a Szabadság-szobor nőalakja magasodott ki. Ezután még egy 400 fős népi táncegyüttes lépett fel, majd a program a Magyar A-Magyar B női válogatott mérkőzésével zárult, a végeredmény 7:3 volt. A Népstadion első igazgatója szintén olimpiai bajnok kalapácsvető, Németh Imre lett. Az aréna 1959-ben négy vasbeton oszlopra szerelt villanyvilágítást kapott, s 83 ezer főre bővítették a lelátókat. A stadion számos nagy sportesemény színhelye volt, itt csak az 1954-es Főiskolai Világbajnokságot, az 1954-es, 7:1-es magyar győzelemmel végződött magyar-angol labdarúgó mérkőzést, s Kovács József 5000 m-es győzelmét említjük a szovjet Kuc felett. A legtöbben, 104 ezren az osztrák-magyar mérkőzést nézték meg, 1955-ben. Később megszüntették az állóhelyeket, ez csökkentette a befogadóképességet. A stadionban számos kulturális rendezvényt, megakoncerteket is tartottak az elmúlt évtizedek alatt. Az 1990-es években az építmény felújítása során megerősítették a felső lelátó szerkezetét, s lefedték a sajtópáholyt. A létesítményt 2002-ben nevezték át a legendás játékosról Puskás Ferenc-stadionnak.